Tolnay Klári élete

Tolnay Rozália, a későbbi Tolnay Klári 1914. július 17-én született Budapesten. Édesapja, Tolnay István, a Ganz-gyár mérnöke és édesanyja Siess Eleonóra hamarosan Mohorára, a Nógrád megyei kis faluba költöztek, a Dunaszentgyörgyi-Tolnay középnemesi család oszlopos nyolcszobás kúriájába, hogy átvegyék a négyszáz holdas családi gazdaságot. Boldog gyermekévek következtek szerető családban, a példás szülők és két évvel idősebb Gyuri bátyja körében. A fiú apja evangélikus, a lány anyja katolikus hitében nevelkedett. Közös családi zenélések, olvasások és harmónia jellemezte ezeket az éveket, életre szóló értékek, tartás és emberség. A kis Rózsi a polgári iskola első négy osztályát bejáró diákként Balassagyarmaton végezte, később a debreceni felsőkereskedelmiben 1932-ben letett érettségit megelőzően két évet töltött a nyíregyházi Angolkisasszonyoknál. Ekkor komoly elhatározás érlelődött benne: emberekért aktívan tevő, missziós apáca lesz. Az aggódó szülők és rokonok, a budapesti utazás az anyai unokatestvérhez, Bókay János íróhoz, az első bál és az első színházi élmény fordulatot hoztak számára: a felismerést, hogy az emberekre hatni, elgondolkodtatni, megnevettetni, gyógyítani, közösséget teremteni Thália papnőjeként is lehet. A család csak akkor kívánta támogatni elhatározásában, ha kiderül: valóban tehetséges. Rajnay Gábornál, Heltai Jenőnél, Hevesi Sándornál jelentkezett meghallgatásra, kevés sikerrel. A Gaál Béla színi tanodájában eltöltött rövid idő és a Hunnia Filmgyárbeli statisztálás idején ráragadt a ritkább és különlegesebb hangzású Klári név. A Vígszínházba váratlanul nyert felvételt, de a Francia szobalány átütő sikere után később a színház vezető színésznője és törzstagja lett egészen 1949-ig.

Folytassa az olvasást

Az Emlékezés éve

100 éve született Tolnay Klári, a XX. századi magyar színház- és filmművészet kiemelkedő alakja.

A Centenáriumi Emlékévben az ezerarcú művésznő alakját és emlékét nagyszabású születésnapi Gálaműsor keretében, neves művészek közreműködésével idézzük meg 2014. július 17-én 20 órától a RaM Colosseumban, mely eseményről televízió felvétel készül.

Folytassa az olvasást